2009. július 23., csütörtök

Tudatos tudatformálás!

Avagy ha felismertük a lehetőséget az MLM-ben, az online marketingben ill. ezek bármely ötvözetében, mi legyen az első lépésünk?
Nos az attól függ, ha teljesen kezdő vagy ezen a területen mindenképpen célszerű a személyiségünket fejlesztő könyveket, hanganyagokat olvasni, hallgatni és ha már eléggé szilárdnak érezzük elhatározásunkat, ekkor válasszunk magunknak az egyébként igen jelentős számú kínálatból.
OK! De mit, melyiket a sokból? Először is amelyikkel tudsz azonosulni, megnyerő számodra a termék vagy szolgáltatás, kidolgozott és
követhető a marketingterv. Javaslom hallgasd meg több alkalommal a prezentációkat, érdeklődj a cégről, a kínált termékekről elsősorban az interneten nézz utána, itt bőségesen kapsz információkat.
Egyetlen követelmény van, de az elengedhetetlen: a valódiság! Magyarul a kínált termék vagy szolgáltatás pontosan az legyen amit
állitunk róla, ugyis mondhatnám, ha papirszűrős porszivót kínálunk ne adjuk el vizes takarítógépként! OK! Hitelesség!
Erről győződjünk meg mindenképpen!
Azután, ha döntöttünk, ne azzal kezdjük a munkát, hogy elsőkörben lerohanunk minden ismerőst és ismeretlent, hogy "beszervezzük",
először ismerjük meg a termékeket, használjuk őket, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsünk és közben tartsuk a kapcsolatot a sponzorunkkal, kérdezzük minden felmerülő kérdésben ami nem világos. Ismerjük meg a marketing tervet és látogassuk a cég előadá
sait, webkonferenciáit, olvassuk a kiemelkedő, sikeres emberek tanitásait.
Mivel szerintem teljesen átrendeződött az MLM, úgy gondolom a hagyományos offline üzletépités sem nélkülözheti az internet adta
lehetőségeket, ellenkező esetben igen háttérbe szorul. Csakhogy ez azt is jelenti, hogy megkell ismernünk ezeket az eszközöket és
ezeket a módszereket is, hogy megfeleljünk a kihivásoknak.
Az online üzletépités pedig ezen eszközök és módszerek gyermeke, tehát nélkülük nem létezik.
Ebből egyenesen következik, hogy az online üzletépités sokkal nehezebb mint az offline
főleg annak aki a hagyományos eljárásokban beidegződött gondolkodásmódot nehezen tudja átalakitani, némileg jobb helyzetben van aki rögtön az internetes vállalkozói szférában kezd.
Tény hogy árucikk nélkül az online világban sincs üzlet, akár fizikai termék, akár szolgáltatás vagy szellemi termék formájában és az is tény, hogy a termékforgalom nélkül nincs bevétel és nem működik az üzlet, ennek ellenére, ha pénzt akarunk keresni
semmiképpen ne akarjunk eladni.
Keltsünk érdeklődést a termékünk, szolgáltatásunk iránt, érjük el, hogy tőlünk akarjanak
vásárolni, nálunk rendeljék meg a szolgáltatást!
Ugye milyen egyszerűnek tünik?
Hát nem az! A legnehezebb! A tudatunkat kell átalakitani, formálni, felkésziteni az új
kihivások megoldására.
Ehhez azoknak a szakembereknek az iránymutatásait kell követnünk akik már mindezeket a dolgokat megtapasztalták, megfogalmazták és a megoldásokat kidolgozták, azt sikeresen alkalmazzák és folyamatosan frissitik a változások igényeihez
igazodva. Le kell követnünk a sikerrecepteket, át kell venni a tudást és meg kell tanulnunk alkalmazni azt. Mindez egy nagy anyagrész amely külön fejezetet érdemel,
hiszen önmagában az alkalmazás nagyon széles területet fog át.
2009. július 23. Istvánfi János

2009. június 27., szombat

Napjaink valósága

A társadalmi viszonyok vetülete a gazdaságunk, ebből következőleg az egyén aki a legkisebb
társadalmi létforma a család tagja, ugyan úgy vetületét képezi a család gazdasági viszonyainak.
Mit jelent ez?
Az egyre elöregedő társadalom nem tudja a nyugdijasait eltartani, ezért felemelik a nyugdij korhatárt, miközben az aktiv kereső korban levők nagy számban kerülnek a munkanélküli hivatalok ügyfeleivé, hiszen ma biztos munkahely nincs. Nincs biztos munkahely!! OK!
Ha Te nem igy tudod attól még meglepődhetsz, ez nem rémisztgetés! Hidd el jobb felkészülni,
átgondolni a "mivan ha én is?" kérdésre adandó választ.
Az egyetemekről kikerülő pályakezdő diplomások milyen eséllyel tudnak és milyen beosztásokban, milyen jövedelemmel elhelyezkedni?
A szakmunkás képzésünk szinvonalára a megemelt tanköteles életkor igen negatív irányban nyomja rá bélyegét. Arra gondolok, hogy vannak kijelölt intézmények ahol kötelező az oda jelentkező tanulókat felvenni akkor is ha az általánosban a félévi bizonyitványában akár több elégtelen osztályzat is szerepel.
Szégyen és a szakmák degradálása!
Ezek a fiatalok nem tudnak írni és nem tudnak olvasni!
Hol fognak Ők minőségi munkát produkálni, milyen területen lehet alkalmazni Őket, miközben
nem kevés pénzbe kerülnek 18-20 éves korukig?!
Tisztelet a jó készséggel megáldott, szorgalmas, szakmájukat szerető értékteremtő fiataloknak!
Csak remélni merem, hogy a munkahelyek Őket részesítik előnyben!
A kis kitérő után az eredeti problémánkhoz visszatérve eljutottunk a társadalmi gondoktól az egyén gondjaihoz.
Azok is állandó bizonytalanságban élnek akik még élvezik az alkalmazotti lét látszólagos kiszámit
hatóságát, mert nem tudható mikor kell a cégnek, vállalkozónak létszámot csökkenteni vagy
bezárni a "boltot". Meddig tudom fizetni a folyamatosan növekvő törlesztő részleteket, a közüzemi számlákat , a gyerek menzáját, a gyerek fősuliját vagy egyetemi képzését, a tejet, kenyeret? A nyaralásra még gondolati szinten sem, esetleg a különböző szakrendeléseken kezeltetjük a gyomorfekélyünket, az idegrendszerünket ameddig finanszírozza a TB, kivéve a közben esetleg tönkrement családi életünket, rettegve a hajléktalanság fenyegetettségétől!
Az ember tudatos lény, legalábbis többségében, ezért úgy gondolom tud fogalmat alkotni a
saját viszonyairól és képes mások által sikeresen alkalmazott módszereket, megoldásokat átvenni, megtakarítva ezzel rengeteg időt, pénzt, fáradságot, csalódotságot.
Képes elindulni az önmegvalósítás útján!
Van megoldás!
Na nem mindenkinek!- Csak aki felismeri, elfogadja a lehetőséget, képes a szemléletét megvál-
toztatni, folyamatosan fejleszteni a személyiségét és a sikeres emberektől elvenni a tudást!
Én a saját tapasztalataimat, eddigi fejlődésem útját akarom megosztani okulás céljából, miközben építem az internetes vállalkozásaimat és folyamatosan tanulok, folyamatosan veszem át az előttem levő űzlettársak tudását.
Legközelebb a problémákra való felkészülésről és a lehetséges megoldásokról fogok szólni.
Kérlek Te is ird le hogy látod ezeket a dolgokat!
Tanuljunk egymástól!
János57